A brit Oktatási Minisztérium által készített tanulmány szerzői átfogó felmérést végeztek az interaktív tábla (interactive whiteboard – IWB) előnyeiről. Az eredmény röviden így foglalható össze: nem mutatható ki előny:
Overall, the statistical analysis failed to find evidence of any impact of the increase in IWB acquisition in London schools on attainment in the three core subjects in the academic year 2004/5.
Vagyis, magyar fordításban:
Összességében, a statisztikai elemzés nem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy lenne összefüggés a londoni iskolák által beszerzett interaktív táblák és a tanulók eredményei között a három alaptantárgyban a 2004/5-ös tanévben.
A teljes tanulmány itt található: http://www.dcsf.gov.uk/research/data/uploadfiles/RR816.pdf
A bejegyzés címében azért tettem kérdőjelet az interaktív tábla után, mert már maga a megnevezés is kissé félrevezető: mitől interaktív ez a tábla valójában? Itt ugyanis legjobb esetben is csak a kezelő (legtöbbször a tanár!) és a tábla között történik interakció – ugyanezt nyújtja egy kivetítővel összekötött számítógép is. Attól, hogy az egyébként valóban látványos hatásokat nem a billentyűzettel vagy az egérrel hozzuk létre, a tevékenység még nem lesz interaktív. Talán ezért használja az Oktatási és Kulturális Minisztérium a témának szentelt honlapjának címében is az aktívtábla kifejezést, a szövegében pedig a digitálistábla megnevezést.
A legnagyobb probléma az interaktív táblával kapcsolatban, hogy a frontális, tanárközpontú oktatáshoz való visszatérést erősíti (már ha ez egyáltalán visszatérés – mert az még kérdéses, hogy mennyire sikerült ettől elszakadni). Még a “jó gyakorlat” bemutatását célzó anyagokban is teljesen a tanárközpontú tevékenységek dominálnak. Amikor pedig esetleg egy tanuló kezeli a táblát, akkor a többi ül és nézi. Igen kevéssé interaktívan. Természetesen megfigyelhetőek az ilyen bemutatókban korszerű módszerek is (pár- és csoportmunka, egyéni kutatás) – ezeket azonban az interaktív tábla nélkül végzik a tanulók, tehát gyakorlatilag az nevezhető a tábla előnyének, hogy ki lehet hagyni az óra bizonyos elemeiből.
A probléma onnan eredhet, hogy egy rosszul feltett kérdésre csak rossz válasz adható. A rosszul feltett kérdés a jelen esetben az volt, hogy “Mit tegyünk, ha tanítványaink ingerküszöbe annyira megemelkedett, hogy nem köti le őket a tanári előadás?” Azért rossz ez a kérdés, mert téves a kiindulópont: nem a tanulók magas ingerküszöbe a probléma, hanem a tanári előadás mint módszer. Ha olyan módon szállunk be a tanulók figyelméért folytatott versenybe, hogy látványosabb előadásokat akarunk tartani, csak vesztesekként jöhetünk ki belőle. A mai számítógépes játékok és akciófilmek (de már a tíz évvel ezelőttiek is!) sokkal látványosabbak és figyelmet megragadóbbak, mint amivel akármelyik tanár versenyezhet. Egy tanárnak egészen egyszerűen nem az a feladata, hogy bravúros ügyességgel húzogasson színes képeket egymásra az interaktív táblán. Ehelyett inkább a tanulók egymással való interakcióját kellene előtérbe helyezni (kommunikáció!), valamint a tanulók saját ismeretszerzését kellene elősegíteni. Nem állítom, hogy ezekre a célokra ez az eszköz alkalmatlan – csak a tapasztalat nem az, hogy erre használnák. Amennyiben az ilyen jellegű használat kezd elterjedni, azonnal teljes mellszélességgel ki fogok állni mellette és mindenhol terjeszteni fogom, ahol csak tudom, hogy ez igen, ezt tessék megnézni, így kell ezt csinálni.
Szeretném tisztázni, hogy nem magával az eszközzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, hanem annak jelenleg uralkodó felhasználásával. Tény, hogy az interaktív tábla túlságosan könnyedén kínálja magát a csupán látszólagosan korszerű alkalmazásokra. Már önmagában az sem túl szerencsés, ám megkerülhetetlen körülmény, hogy a használat során szükségszerűen visszazuhanunk a hagyományos, nagyon rossz üzenetet hordozó tantermi elrendezéshez, miszerint a tanulók egymás hátát nézve fordulnak a tanár és a tábla felé. Az is nagy lépést jelentene, ha úgy lehetne ezeket a termeket berendezni, hogy legalább félkörben ülnének a tanulók: egészen más lenne az atmoszféra.
Egy utolsó (előtti) szempont: az anyagiak. Hány laptopot lehetne venni egy interaktív tábla árából? Tízet egészen biztosan. De ha csak nyolcat, egy 16 fős nyelvi csoportban akkor is használhatna két gyerek egyet közösen. Ha a táblához szükséges szoftverek árát is beszámítjuk (ami nélkül tényleg csak egy nagyon drága kivetítő), akkor pedig a 16 laptop még kevesebbe is kerül. Ezeknek az árában pedig benne van az operációs rendszer, és innen már csak netkapcsolat kell, hogy a tanulók az egész világgal tudjanak valóban interaktívan és önállóan kommunikálni.
A tanártovábbképzés fontosságának hangsúlyozása pedig, különösen ezen a területen, annyira nyilvánvaló, hogy szinte nem is érdemes leírni. Kérdés persze, hogy ennek az evidenciának a felismerése elvezet-e oda, hogy átfogó és hasznos programok induljanak el. Mert továbbképzési felhívásokat lehet találni, ebben legalább már nincs hiány. Érdekelne azonban egy olyan reprezentatív felmérés eredménye, amely egyetlen kérdésre gyűjtené össze a válaszokat: “Tisztelt nyelvtanár kolléga! Részesült-e Ön a konkrét tanítási szituációjának és technikai képzettségi szintjének megfelelő módszertani továbbképzésben az interaktív tábla használatáról?”
Néhány érdekes link a témáról:
A Wikipedia cikke (a végén linkek több hatástanulmányhoz)
Graham Stanley vitaösszefoglalója a témáról
Az aktivtabla.hu Élő idegen nyelvek aloldala
A felhasznált illusztrációk forrásai:
Angol és magyar Wikipedia, sxc.hu
Ez egy nagyon érdekes cikk, merthogy évek óta mindenki csak az interaktív táblák előnyeiről ír és beszél…
Ezzel együtt szerintem igen régi árakat nézhetett a szerző, mert egy mai átlagos interaktív tábla árából legfeljebb 2 laptop (esetleg 3 netbook) jönne ki (persze, a projektor árát nem számoltam). A legtöbb táblához ingyenes a (többnyelvű) táblaszoftver. Minden más szoftvert pedig a diákok laptopjára is meg kell venni, sőt, 16 laptopra 16-szor…
Különben meg tényleg az a baj, hogy tanárok nem “interaktívak”. Ehhez a tábla csak segítség – nem helyettesíti képzett, kreatív oktatót.
Még nagyobb baj, hogy a tanárképző főiskolák valahogy kimaradtak azokból a pályázati pénzekből, amelyekből interaktív táblát vehettek volna – így a végzősök jó esetben a gyakorló tanítás során, rosszabb esetben csak az első munkahelyükön találkoznak “élőben” is a táblával.
Kicsivel több, mint egy éve írtam – persze lehet, hogy már akkor sem voltak pontosak a számok. De ha csak a táblaszoftvert vesszük (kapjuk) meg hozzá, az szerintem édeskevés, akkor tényleg csak egy nagyon drága kivetítő. A tanulói laptopokra/netbookokra pedig nem kell más szoftver azon kívül, amit úgyis adnak hozzá, mert netezni úgyis simán lehet vele. Szerintem ha nagyobb tételben veszi egy iskola (30 fölött), 80 ezer Ft körül már lehet netbookot venni, tehát mondjuk azt, hogy 640 ezer Ft-ból megáll egy terem gépigénye.
De a lényeget tekintve egyetértünk, úgy látom, és ez a lényeg.
Az a helyzet, hogy 640 ezer forintból ki lehet hozni egy interaktív táblát, egy projektort meg egy olcsó laptopot. A különbség pedig “szemléltetés-értékben” a laptop képernyője és az interaktív tábla között kb. annyi, mint a nagy mozivászon meg az otthoni TV-képernyő között. A táblaszoftver pedig nem egy egyszerű driver, hanem egy komplett előadáskészítő alkalmazás… (szívesen küldök egy teljes funkciós demót a nálunk elérhető legszimplább változatból – vagy akár élőben is szívesen bemutatom, mit tud a tábla).
A laptopokkal berendezett gépterem másra való, nem helyettesíti a táblát. Mint ahogy a tankönyv sem helyettesíti a tanárt…