Kovács János nevű kollégánk küldte be ezt az írást:

Kezünkbe került Wolf Emőke Hogyan taníts interaktív táblával című módszertani kiadványa (Humán Műhely Bt, 2011). Wolf Emőke a könyv információi szerint Nagykanizsán egy középiskolában tanít, és már 2005 óta használ interaktív táblát az oktatásban. Nyilvánvaló tehát, hogy az interaktív tábláról rengeteg tapasztalatot szerzett, és ezeket most megosztja velünk. A könyv elolvasása után azonban rendkívül csalódott és kiábrándult lettem – véleményem szerint a magyar módszertani szakirodalom egyik kiemelkedően gyenge alkotásával töltöttem értékes órákat az életemből. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a könyv nem tetszhet másnak, csupán azt, hogy nálam verte ki kissé a biztosítékot. Azt is megpróbálom részletesen elmesélni, hogy miért gondolom én ezt.

Az első benyomást egy könyvről a külseje alapján nyerhetünk. A könyv borítója nekem semmitmondó, de persze nem biztos, hogy az én esztétikai értékítéletem jó viszonyítási alap. Mindenki döntse el, hogy tetszik-e, itt lehet pl. megnézni. Ugyanakkor a könyv tipográfiai tervezését a könyvet kiadó cég, a Humán Műhely Bt nevű kiadó vezetője végezte. A cég egyébként könyvkiadóként nem kifejezetten termékeny, eddig összesen egy másik könyvvel jelentek meg a piacon, az sem pedagógiai témájú (legalábbis internetes keresés csak két könyvet talált). A könyv minőségének ennél egy fokkal fontosabb indikátora a lektor, illetve a szakmai lektor hiánya. Elsőkönyves pedagógiai módszertani szakkönyv szerzőjeként ez nekem elég merésznek tűnik, de ki tudja…

És ha már a Bookline oldalára tévedtem, hadd osszam meg kedves olvasóimmal újabb negatív tapasztalatomat: a könyv a szerzőtől megrendelve drágább, mint az általam megnézett nagy könyvesboltok oldalain. Ha egy keresőmotorba beírjuk a könyv címét, az első oldalon szinte mindenhol olcsóbban lehet hozzájutni a kiadványhoz, mint a szerző weboldalán. Néhány példa: Bookline 1870 Ft, Libri 2090 Ft. Kivételt képez a Cafeteria Trend oldala, ahol a teljes ár, azaz 2200 Ft kifizetése után kaphatjuk csak kézhez a művet (csak érdekesség, hogy a Cafeteria Trend impresszuma szerint az oldal üzemeltetője ugyanaz a cég, aki a könyvet is kiadta, a Humán Műhely Bt). És akkor van természetesen még Wolf Emőke oldala, ahonnan szintén ennyibe fáj… Sok év könyvkiadásban eltöltött tapasztalata alapján tudom, hogy a szerzőtől a viszonteladók igen komoly ún. terjesztői árréssel veszik át a könyveket, ami akár a bolti ár 50-55 százaléka is lehet. Éppen ezért gondolná az ember, hogy ha egyenesen a szerzőtől rendel (kikerülve a viszonteladókat), az általában olcsóbb. Ez az első alkalom, hogy azt tapasztaltam, hogy a legdrágább pont ott, ahol a legolcsóbb szokott lenni. Ha bárki a könyv megvásárlására gondol, legyen figyelmes és körültekintő.

Szóval a könyv 2200 Ft + 1000 Ft postaköltség áron vásárolható meg a szerzőtől egyenesen. Lehet, hogy ez sok, lehet, hogy nem. Szerintem egy A5 méretű, 106 oldalas fekete-fehér kiadványért ez sok pénz. Ha én egy ilyet szeretnék kiadni, akkor annak a nyomdai költsége 500 példány esetében 400 Ft + Áfa körül lenne. Természetesen erre még rakódhatnak a marketing és egyéb költségek, amelyekről nem lehet tudomásom. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy ha nekem 400 Ft + Áfa áron készítenek el egy könyvet, és azt a saját családi cégem adja ki, én soknak tartanám a könyvenként 1800 Ft bruttó bevételt. Persze, ahogy egy ismerősöm szokta volt mondani, nem vagyunk egyformák.

És igazából azzal semmi baj nincs, ha valami drága, főleg, ha ilyen speciális témában születik a mű. Kevesebben veszik, meg aztán a könyv szabadáras termék ugye, annyit ér, amennyiért megveszik. Már ha megveszik. Hát én megvettem. És ha már megvettem, el is olvastam.

Bevallom, érdeklődve és kíváncsian vágtam bele az olvasásba. Több kérdés is felmerült bennem, amelyekre nem tudtam magam választ találni (elnézést, ha itt egy másik recenzióból is lopok), például olyanok, hogy

• az interaktív táblák színes és dinamikus világát hogyan lehet egy könyvben hitelesen visszaadni?
• ha a táblák használatát szeretnénk bemutatni, a funkciókat, ’módszerek’ –et lehet-e hatékonyan kommunikálni?
• hogyan mutathatjuk be, hogy az interaktív tábla nem csupán a frontális óravezetés felé tereli a pedagógiát?
• hogyan tudjuk azt elérni, hogy az interaktív tábla a 21. századi oktatás sikeres támasza legyen?
• hogyan lehet megtalálni a finom és kényes egyensúlyt a technikai részletek és a módszertani között? Mitől nem lesz a könyv nagyon általános (pl. az interaktív táblával színesebbé lehet tenni az órát), vagy nagyon specifikus (pl. a képernyőárnyékoló funkciója működik horizontálisan és vertikálisan is)?

Szóval ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak kusza forgatagként a fejemben, és ezzel a picit elfogódott izgalommal lapoztam fel a művet. Aztán ahogy olvastam, elfogódottságom csalódottsággá, döbbenetté, majd aggodalommá kezdett formálódni. Nézzük sorjában, hogy miért tolulhattak a torkomra ezek a talán csak bennem létező és mérhetetlenül szubjektív érzelmek.

Első rész: Csalódottság

Csalódottságom nekem haszontalannak, értelmetlennek, vagy feleslegesnek tűnő apróságok talaján csírázott ki. Kezdjük a terminológiával. A könyv hátsó borítóján ezt olvashatjuk:

„35 oktatási módszer – kifejezetten interaktív táblához”

Ez nagyon nagy ígéret, mert 35 módszer az komoly dolog. Feltéve persze, hogy a szerző ugyanazt érti módszerek alatt, mint én. Íme egy definíció (innen):

„Az oktatási módszerek az oktatási folyamatnak állandó, ismétlődő összetevői, a tanár és a tanuló tevékenységének részei, amelyek különböző célok érdekében eltérő stratégiákba szerveződve kerülnek alkalmazásra.”

Azaz módszernek tekinthető például a kooperatív oktatási módszer, vagy éppen a szerepjáték, vagy a kiselőadás. Lehet aztán a módszereket csoportosítani, pl. az oktatás logikai iránya alapján: induktív jellegű módszerek, deduktív jellegű módszerek; vagy az információk forrása szerint: verbális (szóbeli vagy írásbeli), szemléltetés, gyakorlati módszerek stb. Szépen szól erről a Falus Iván szerkesztésében megjelent Didaktika című kiadvány.

Nagy tehát a várakozás, ha 35 interaktív táblára specializálódott módszert ígér a könyv. Ezen a ponton egy pillanatig azt gondoltam: hátha valóban egy igazi, tanteremben született, módszertanilag megalapozott kiadványra bukkantam. A várakozásokkal ellentétben a ’módszerek’ néha olyan címeket kaptak, mint: ’Nagyító’, vagy ’Függyöny’. Ezek sokkal inkább az interaktív tábla funkciót jelentik szerintem. Vannak azonban valóban akár módszernek is látszó címek, mint ’Hangoskodjunk’, vagy ’Jutalomhang’. Számomra mindezek fényében kifejezetten nehezen értelmezhetőek az alábbihoz hasonló kitételek:

„Mire figyelj a módszerek előkészítésénél?”

Azért nehéz mindezt a pedagógiai terminológia kanonizált tartományában érezhetőnek találni, mert a tanácsok kiterjednek pl. arra, hogy hányas betűmérettel írjunk a táblára.

Szintén a csalódottságomat fokozta, hogy az én saját pedagógiai meggyőződésemmel homlokegyenest ellenkező javaslatot is kapunk a bevezetőben:

„Segít a tanulóknak megjegyezni a tudnivalókat, ha képi megerősítést is kapnak. Amúgy, a legszárazabb fizika feladatot is feldobja egy kedves vagy vicces kép. Az sem fontos, hogy mindig a tananyaghoz kapcsolódjon.” (10. oldal, kiemelés tőlem)

Nos, nem egy és nem két olyan előadást ültem végig, ahol az előadó véletlenszerűen válogatott képekkel próbálta feldobni a hangulatot. Én magam nem látom be, hogy egy cuki kiscica mennyiben segíti egy projektmunka megbeszélését. Az én diákjaim (jogosan) szerintem ezt kérdeznék: “Ha most éppen angol-magyar szótárat állítunk össze a hozzánk érkező külföldi vendégeknek, akkor mit keres a macska a táblán?”. Hangsúlyozom, hogy ezt csak így képzelem, mert én – ellentétben Wolf Emőkével – NEM gondolom, hogy a tananyag témájához nem kapcsolódó képeknek helye van a táblán. Ha szeretném képekkel (akár viccesekkel is) feldobni az órát, akkor befektetek annyi energiát, hogy releváns képet keresek, és erre szeretném biztatni e sorokat olvasó kollégáimat is. Az szintén szubjektív megítélés kérdése, hogy melyik tantárgy feladatai a legszárazabbak – nekem pl. elég jó fizika tanárom volt, aki kikérte volna magának, hogy a fizikapéldákat emeljük ki, mint száraz tananyagot. De, ahogy már említettük, nem vagyunk egyformák.

Szintén csalódást jelentett a könyvben található képanyag. Mindösszesen 15 ábra található a 106 oldalon. A téma szerintem kifejezetten szükségessé teszi a változatos, igényes vizuális megjelenítést. Ehhez képest nekem nagy csalódás volt a 15 max. A6 méretű, fekete-fehér kép. Mind közül egy külön említést is érdemel, hiszen mind kivitelében, mind módszertanilag kirívóan igénytelen (szerintem). Íme, a kép:

A kép bal oldalán található nehezen értelmezhető kavalkád alapján kellene a diákoknak a helyes szórendet megtalálni. A szerző a könyvben ezt javasolja:

„A tanár a feldolgozásra szánt tananyagelemeket összegyűjti egy oldalra, majd egymásra helyezi azokat. Arra kell ügyelni, hogy ne a helyes sorrendben kerüljenek egymás fölé az egyes képek, szövegek. Az órán a tanulók mindig az éppen következőt elhúzva végzik el a sorba rendezést. Csak a felsőt láthatják, nem válogathatnak az összesből” (74. oldal)

Ez szakmai hitem szerint rendkívül nagy módszertani öngól pl. angol tanításakor (szerencsére a példa éppen egy angolos mintát mutat be). Nem lehet ugyanis az angol nyelvű mondatokban a szavak helyét meghatározni, amíg nem látjuk az összes szót! Ha nem tudom, hogy kérdő mondatról van-e szó, akkor nem tudom a segédige helyét. Persze lehet, hogy ahogy a szavak beúsznak, mindig mindent újragondolunk, de szerintem ez felesleges. Én így csinálnám, ha már ilyet csinálnék: az összes mondat összes szavát egymás MELLETT kitenném a táblára, majd mindenkinek le kellene írnia a szerinte helyes szórendben a mondatokat. Ezután párban megbeszélnék röviden, hogy mit gondoltak helyes szórendnek, majd a táblán gyorsan ellenőriznénk. Végül (mert olyan mondatokat választanék, amihez a gyerekeknek köze is van) minden kérdésről párban, vagy körbejárva megbeszélnék, hogy mennyire igaz rájuk.

A csalódás részbe kívánkozik még a tipográfia kérdése. Itt sajnos nem tudunk átsiklani a Comic Sans betűtípus többszöri használata mellett. A könyv összesen 15 grafikája közül 3 esetben is ezt láthatjuk … nos, ez a minta miatt fontos (de nem nagyon). Ha egy tanár azt látja, hogy felsős diákoknak ezzel a betűtípussal készítettünk interaktív táblás órát, akkor ő is ezt fogja esetleg tenni. Itt szeretnék mindenkit kérni: NE használja a Comic Sans betűtípust, csak akkor, ha nagyon kicsi gyerekekkel dolgozik, vagy diszlexiásokkal (ők könnyebben olvassák egyes kutatások szerint). Az interneten elterjedt a Comic Sans betűtípust helytelen kontextusban használókra egy vicces kifejezés, a “Comic Sans bandita”. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy asz illető útonállóként emberek pénzét és értékeit orozza el, csupán arra utal, hogy nem indokolt esetben nyúlt a Comic Sans betűtípushoz. Ilyen egyébként (ha jól láttam; ha nem, kérem nézzék el nekem a Loki szurkolók és ne pereljenek be) a Debrecen focicsapat játékosainak a mezén is a felirat. Ha több ezer betűtípus közül pont a Comic Sans jut valakinek eszébe 15-ből 3 esetben, az szerintem pont hárommal több, mint kellene. Szintén több helyen tetten érhető egyébként az inkriminált betűtípus a Wolf Emőke honlapján található bemutató videókban. De, hangsúlyozom, ez legyen a legkisebb baj. Viszont ha egy IKT témájú könyvet adunk ki, szerintem erre – is – figyelni illik.

Második rész: Döbbenet

Mielőtt mélyebben elmerülnénk a könyv részleteiben, egy kérdésre még választ kell keresnünk: kinek szól ez a könyv? Erről az előszóban ezt írja a szerző:

„Ez a könyv azoknak az általános iskolában vagy középiskolában dolgozó tanítóknak és tanároknak szól, akik nemrég kezdték el az interaktív táblát használni az óráikon.” (7. oldal)

Ez rendkívül fontos információ, hiszen ebből lehet talán következtetni a könyv szerkezetére. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy nagyon óvatosan és alaposan kell az interaktív tábla (és a hozzá tartozó szoftver, vagy általában az IKT eszközök és módszertan) használatát bevezetni. Nagyon sok készség, ami egy gyakorlott felhasználónak természetes (pl. a “Mentés másként” funkciót a bal felső menüsor megnyitásával lehet elérni), esetleg a kezdő IKT felhasználónak nem magától értetődő. Ezért is szoktam azt a stratégiát alkalmazni, hogy a legegyszerűbb, legkönnyebben megtanulható funkciókat mutatom meg először, és nagyon fokozatosan, a kollégákat segítve haladunk a némileg összetettebb, akár több funkció használatát is igénylő feladatok felé.

Wolf Emőke könyvében nem ezt a stratégiát választotta, hiszen rögtön az első ’módszer’ (Bűvésztrükk, 21. oldal) sikeres kivitelezéséhez az alábbi funkciók alkalmazása szükséges:

a)alakzatok rajzolása, sokszorosítása, b) képek és alakzatok csoportosítása, c) alakzatok rögzítése, d) rétegek egymás alá, fölé helyezése. Meggyőződésem, hogy bármilyen interaktív táblás képzés itt azonnal megbukna. Sokkal inkább az egyes funkciók egyenkénti bemutatására lenne szükség egy kezdő IKT felhasználó tanárnak szerintem – de, amint említettem, lehet, hogy mások másképpen csinálják. Próbaként odaadtam a leírást öt ’célcsoportba’ tartozó kollégának, egyik sem értette, hogy miről van szó, és ilyeneket kérdeztek, hogy mit is kell megnyitni a gépen’? Vagy például azt is, hogy mi az, hogy „a takaró felületet rögzíti” (21. oldal)? Megpróbáltam elmagyarázni, hogy az úgy van, hogy először megnyitja a szoftvert, majd kiválaszt egy alakzatot vagy megtanul rajzolni egyet, rendesen megszerkeszti, méretre ‘szabja’ stb., majd az alakzatra kattintva a megjelenő keret sarkában található szürke keretben található kis fekete nyílra kattintva kiválasztja a legördülő menüből a ’Rögzítés’ menüpontot, és végül alkalmazza. És ezzel a feladat negyedéhez értünk. Persze még visszakérdeznek, hogy ’Mozgatható’ vagy ’Mozgatható és fordítható’ legyen a rögzített elem – és hogy ezek mit is jelentenek pontosan.

Megpróbáltam Wolf Emőke online szakmai profilját összerakni, de sem rendszeresen frissített szakmai blogot nem találtam, sem szakmai twitter vagy Facebook profilt. Egy előadásról szóló hír kivételével az interneten tanártovábbképzőként sem lehet nagyon nyomokat találni (nekem legalábbis keresőprogramok használatával nem sikerült). Kivételt képez a szerző saját oldalán található 13 videó, amely kizárólag Active inspire szoftvert használóknak lehet hasznára. Meglepődhetnénk ezen is akár egy táblafüggetlen kiadvány esetében, de nem tesszük. Nem várható el, hogy minden funkciót minden szoftverben bemutasson egy videósorozat.

Szintén zavaró, hogy a szerző mindvégig küzd a különböző táblaszoftverek terminológiájának a változatosságával. Ha valóban gyakorlatban használható tippeket szeretne adni, akkor fontos lenne, hogy a tanárok felismerjék, hogy az ő táblájuknál mi mit jelent. Ki lehet esetleg találni, hogy a Notebook-ban nincs ‘sokszorosítás’, hanem csak ‘klónozás’, de ha kezdő az ember, ez nem segít. Azt gondolom, hogy aki ezzel indít egy kezdőknek szánt módszertani szakkönyvet, az nem gondolta át a fokozatosság szerepét és fontosságát. Természetesen lehet, hogy Wolf Emőke más IKT-ban kevéssé jártas tanárokat ismer, mint én. Olyanokat, akik mindezeket az akadályokat gond nélkül veszik. Szerintem ilyen tanár csak nagyon kevés van, a többit pedig frusztrálná egy ilyen tematika.

És most szemezgessünk röviden a könyv interaktív táblás tippjei (bocsánat: ’módszerei’) közül. Nem lövök el minden poént, ha esetleg valaki a könyvet meg szeretné venni, de van néhány, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szóval, többek között milyen módszereket is tanulhatunk Wolf Emőke könyvéből? Például ilyeneket:

Függöny (41. oldal) ahol a tanár az előre elkészített anyagot letakarja, majd fokozatosan fedi fel. Ez nem vicc, ez valóban ’módszer’. Variáció: lehet függőlegesen és vízszintesen is kezdeni a megjelenítést. Újabb ’módszert’ tanulhatunk még a ’Háttérzene’ című fejezetet elolvasva. Az ötlet annyi, hogy ha hosszabb feladatot csinálnak a gyerekek, akkor keressünk háttérzenét… De nem úgy, hogy a számítógép CD lejátszójába beteszünk egy CD-t, vagy elindítunk az interneten valami halk jazz-t, hanem úgy, hogy felveszünk, vagy letöltünk és megfelelő formátumba konvertálunk egy audió fájlt, majd ezt beillesztjük az interaktív tábla szoftverében egy oldalra. Ha a lejátszás megáll akkor, ha lapozunk, akkor minden oldalra. Vagyis egy kb. fél perces műveletet (CD lejátszásának indítása) sikerül addig bonyolítani, amíg interaktív táblán is lehet használni.

Szintén izgi, és a bonyolítás újabb szintje a ’Nicsak! Ki beszél?’ fantázianevű ’módszer’. Itt a tanár (jól figyeljünk!) előre felveszi SAJÁT MAGÁT egy hangfelvevővel, majd egyes kérdésekhez hozzárendeli az így keletkezett hangfájlokat (pl. igaz-hamis állításoknál). Amikor a gyerekek megválaszolják a kérdéseket, rákattint a hangfájlokra és lejátssza azokat. Ugye léteznek könnyebben és nehezebben kivitelezhető ötletek egy óra megtartásához. Ha elképzelek egy ’értelmetlenségi skálát’ 1-től 100-ig, akkor nálam ez a ’módszer’ valahol 99%-on állna. Egészen komolyan azt ajánlja nekem egy módszertani szakember egy módszertani szakkönyvben, hogy 1) vegyem fel a saját hangomat, 2) szerkesszem meg a hangfájlt, (esetleg konvertáljam, mert ugye pl. a Windows hangfelvevője nem mp3 formátumban veszi fel a hangot, és az általam használt SMART Notebook szoftver csak mp3 formátumú hangfájlokat tud értelmezni, azaz egy kezdő azzal szembesülhet, hogy akár megtanulja használni a Windows Hangrögzítő alkalmazását, majd amikor próbálná beszúrni, egyszerűen nem fog látszani a fájl) 3) illesszem be egy interaktív táblás oldalra és rendeljem hozzá egy elemhez, majd az órán a megfelelő helyen játsszam le????? Miközben ÉN OTT ÁLLOK A CSOPORT ELŐTT????? Javasolnék én erre egy alternatív megoldást, ami pontosan 0 percet fog elvenni mindenki életéből: mondja el a megoldást a diákoknak élő szóban, ott az órán! A hangfelvételre szánt időt, energiát töltse a gyerekeivel, vagy a barátaival, vagy bármi mással, csak ezzel ne. Nem kétlem, hogy Wolf Emőke sokszor és sikeresen alkalmazta ezt a módszert, mert lehet abban valami vicces, hogy ott állok, közben meg a saját hangomon megszólal az interaktív tábla, de ezért a poénért esetleg egy hangszerkesztő használatának a megtanulása (ami nem triviális kezdő IKT falhasználó tanárok között), plusz az erre szánt idő egyszerűen nem éri meg szerintem. A tanulság pedig ebből az, hogy amire NEM kell (vagy nem éri meg) interaktív táblát használni, arra nem biztos, hogy érdemes! Ha ott vagyok a teremben, akkor beszélek én, ha arra kerül a sor, nem előre felvett hanganyagokat játszom le magamról. Nekem ez a teljes módszertani abszurd. Azt javaslom, hogy ha valaki vizsgatanításra ilyen ötleteken gondolkozik, ne tegye! Az általam ismert egyetemi módszertan oktatók nagy része szerintem egy ilyen órára igen rossz jegyet adna. És ezzel visszatértünk az egyik alaptételünkhöz: módszertani könyvet írni felelősség!

Szintén a döbbenet részbe kívánkozik egy olyan ’módszer’, ahol rosszabb minőségben, sokkal több munkával készíttetnek el velem olyat, ami a gépemen van, ingyenes, nagyon jól néz ki, és egyetlen mozdulattal elérhető. Ilyen a szókirakó (33. oldal), ahol

„a tanár az „abc” minden betűjéből egy példányt külön-külön szövegelemként előkészít az oldalra. Mindegyikhez beállítja a sokszorosítás műveletét, majd az oldal alján sorban elrendezi a betűket” (33. oldal)

A diákoknak eztán ebből kell majd értelmes szavakat kirakniuk a táblánál. Ez egy valóban táblafüggetlen ’módszer’, azonban számomra kifejezetten értelmetlen, mivel abban az interaktív tábla szoftverben, amellyel én dolgozom (és ami az egyik legelterjedtebb az országban) létezik a Hűtőmágnes nevű interaktív játék, ami pont ezt tudja, csak szebb, profibb, és nincs vele semmi munkám. Illusztrációként álljon itt ugyanaz a feladat két verzióban. Az elsőt Wolf Emőke könyve alapján készítettem kb. 10 perc alatt, a második pontosan 15 mp alatt készült el – egyszerűen a táblaszoftverem beépített tananyagát használva. Mindenki eldöntheti, hogy diákként (vagy tanárként) melyikkel dolgozna szívesebben.

És ismét felmerül a felelősség kérdése: gondoljuk át, hogy mit is ajánlunk, javaslunk a kollégáknak! Vajon miért nem szólt a szerző erről? Érdekes lenne megkérdezni tőle, kíváncsi lennék a válaszára. Nekem 3 eshetőség jutott eszembe…

A ’Döbbenet’ kategóriájába kívánkozik még megejtő egyszerűsége miatt a ’Nagyító’ (27. oldal) és a Multitábla (50. oldal) Az első konkrétan a ’nagyító’ funkció használatát mutatja be, egy tanárként számomra teljesen értelmetlennek, használhatatlannak és feleslegesen túlbonyolítottnak tűnő ’módszer’ segítségével. A lényeg az, hogy egy verset teljes egészében felteszünk egy oldalra a táblán – ehhez igazítjuk a betűméretet. Ezután az órán az éppen elemzendő versszakot felnagyítjuk és elemezzük. Miért nem inkább versszakonként teszem ki egy-egy oldalra, és lapozok tovább mindig, amikor szükséges? Ha nagyítani kell, akkor úgysem látszik rendesen az egész vers, és a nagyító állandó igazgatása nehézkes és feleslegesen bonyolult. Szerintem. A Multitábla (50. oldal) egyébként pont ezt mondja, hiszen azt írja a szerző, hogy azt használjuk ki, hogy „akár végtelen számú táblán dolgozhatunk” (50. oldal). Ez kb. a legelső funkció, amit illik interaktív táblás képzéseken elmondani – lehet a táblán új oldalakat nyitni. Nem tudom, ki hogyan van ezzel, én igen pironkodnék, ha egyszer ezt, mint pedagógiai módszert próbálnám eladni, illetve elég rosszul esik (hogy azt ne mondjam idegesít), ha ezt mint módszert próbálják nekem tálalni (ha nem interaktív tábla lenne, vajon mennyire hatna módszertani újdonságnak, hogy a tanteremben hajtsuk ki a táblát, ha három szárnyú). Főleg a könyv közepén, amikor az első ’módszerben’ már elvileg egymásra tett rétegeket kellett volna rögzítenem. Értem én azt, hogy nem sorban kell olvasni ezeket, de akkor viszont a legkevesebb az lett volna, hogy a szerző valamilyen jelöléssel eligazítja az olvasót e tekintetben (pl. egy smiley – nagyon egyszerű, 5 smiley – csak erősen haladóknak). Mert így sajnos nagyon kevéssé használhatónak tűnik a könyv számomra.

Folytathatnám a sort, de tényleg nem szeretnék minden ’poént’ lelőni, talán még a Filmből képek (49. oldal) érdemel egy pár szót. Itt egy újabb számomra nehezen emészthető szakmai koncepció lenyomatát találtam (a koncepció lehet, hogy erős szó). Azt írja ugyanis Wolf Emőke, hogy „az órán a film levetítése közben (a tanár) a tananyag szempontjából lényeges részekről készít egy-egy pillanatfelvételt” (49. oldal). Nos, az általam használt szoftver nem tud pillanatfelvételeket készíteni. Erre kitér a szerző, és azt írja, hogy ha nem tudjuk a szoftverben ezt megcsinálni, akkor a képeket a „tanár előre elkészíti” (49. oldal). És itt van nekem a bajom, merthogy megint nem érzem, hogy kinek szól a könyv! Ha egy kezdőnek, akinek újdonság az is, hogy tud lapozni a tábla oldalai között, akkor a legkevesebb az, hogy olyan esetben, amikor egy – az olvasó számára jó eséllyel nem ismert – szoftvert vagy alkalmazást kell használni, erről említést tesz a szerző, vagy legalább egy lehetőséget ad (kiválóan alkalmas a feladatra a Windows Képmetsző nevű alkalmazása, amit általam megkérdezett gimnáziumi tanárok többsége nem ismert, illetve ha azt mondtam volna nekik, hogy az ’F12’ billentyű segítségével elkészített pillanatképet Paint-ben szerkesszék, akkor otthagytak volna a táblámmal együtt. És igazuk lett volna!).

Ennyit a Döbbenet részről és térjünk át arra. hogy mindez a végére miért töltött el aggodalommal!

Harmadik rész: Aggodalom

Elérkeztünk a számomra legsúlyosabb részhez. Itt a könyvben tetten érhető pedagógiai elvekről van szó. Egyrészt az interaktív táblát az ún. 21. századi, modern oktatástechnikai eszközök között szokás említeni. Ha erről írunk könyvet, szakmai hitem szerint fontos, hogy a 21. századi képességek, illetve a diákokra váró jövőbeni kihívásokra adott hatékony és pozitív válaszoknak kell mű eszmei gerincét képezni. Ezek nem elvont gondolatok csupán, hanem jelentős nemzetközi kutatásokra támaszkodó módszertani ajánlások. Összegyűjtve és részletesen leírva a 21. századi képességeket például a TanárBlog nevű portálon is megtalálhatjuk. Elég annyi hozzá, hogy alapvetően 5 főbb szempontot találtak, amire egy jó iskolának (tanárnak, tanórának) fel kell készítenie a diákokat:

Együttműködés, Valódi problémák megoldása, IKT használat, Tudásépítés, Önszabályozás. Szerencsére mindehhez létezik egy kódrendszer, amivel be lehet kódolni az egyes tanórákat (az Önszabályozás kivételével, ahol hosszabb időre van szükség az értékelésre). Szintén nagy szerencse, hogy Wolf Emőke egy általa hatékonynak, jónak és könyvbe kívánkozónak tartott óravázlatot is mellékelt a könyv végén – sőt erre még a borítón is felhívta a figyelmet. Nos, három független módszertani szakértő kérésünkre bekódolta az órát, ahol 1-től 4-ig lehet értékeket rendelni az egyes szempontokhoz. Ebben az összevetésben Wolf Emőke óravázlata rendkívül rosszul szerepel – mindegyik kategóriában 1-est vagy 2-est kap, ami ezt jelenti:

Tudásépítés : 1 = A tevékenység során rutin tevékenységeket kell végezniük vagy olyan információkat kell reprodukálniuk, amit hallottak vagy olvastak. A tevékenység alatt nem építenek tudást értelmezéssel, elemzéssel, szintetizálással vagy értékeléssel.

Együttműködés : 1 = A tevékenységben nem szerepel csoportos vagy páros munka, a diákok egyénileg dolgoznak. Ha a tevékenység nem említi kifejezetten a közös munkát, akkor feltételezzük, hogy egyénileg dolgoznak. ESETLEG ha egy erősen ellenőrzött nyelvtani drill feladatot együttműködésnek tekintünk, talán belefér ebbe: 2 = A tevékenységben szerepel közös munka, de nem viselnek közös felelősséget a munkájukért.

IKT használat: Itt egy és kettő között lehet gondolkodni, bár az én megítélésem szerint egyesével kijönni a táblához és rámutatni egy képen részekre nem igazi IKT használat, de hát akár legyen ez is 2. 2 = A diákok alapvető képességek elsajátítására vagy ismeretek reprodukálására használnak IKT eszközt a tevékenységben. 1 = A diákoknak nincs lehetősége IKT eszközt használni a tevékenységben.

Valós problémák megoldása és innováció: 1 = A tevékenységnek nem a problémamegoldás a fő követelménye. Nem vagy alig kell olyan feladaton dolgozniuk, amire nem ismerik a választ vagy a követendő eljárást.

Mindezek fényében elmondható, hogy azt, ami a kutatások alapján 21. századi pedagógiának gondolhatunk, nem vagy csak nagyon kevéssé jelentkezik Wolf Emőke könyvében. Ez nem feltétlenül baj, nem azt jelenti, hogy a könyv rossz, pusztán annyit, hogy másképpen gondolkodunk a 21. századi iskoláról – a szerző és én. Ebbe beletartozik az is, hogy ha valaki hatékonyan használ IKT alkalmazásokat, akkor szerintem illik ismernie az újabb eszközöket, a kommunikációra nem illik kizárólag az e-mailt említenie, ami jelenleg az egyik legnehézkesebb kommunikációs felület (mondjuk például egy beadandónál, amit a diákok egyenként küldenek be). Furcsa, hogy ilyenkor nem kerülnek szóba a virtuális osztálytermek, a közösségi oldalak, vagy akár a levelezőlisták. Véleményem szerint ezeket persze nem KELL ismerni egy tanárnak, talán csak akkor, ha IKT-ról ír könyvet. És most sajnos éppen ez történt.

További komoly pedagógiai vitám Wolf Emőkével az is, hogy mire jó az interaktív tábla alapvetően. Sokszor elhangzott az a vád, hogy az interaktív tábla frontálissá teszi az oktatást és ismét a tanárt helyezi az óra középpontjába. Én magam nem hiszek ebben és rendszeresen vitázunk olyanokkal, akik ezt állítják. Én igenis azt gondolom, hogy lehet helye a modern, diákközpontú oktatási modellben az interaktív táblának. A könyvet végigolvasva azonban nagyon szomorú képet kaptam – a ’módszerek’ kizárólag frontális tanulási helyzetekben kerülnek bemutatásra. Egyetlen olyan ’módszerre’ nem emlékszem, ahol a diákok bármit nem frontálisan csináltak volna (a táblához kijövetel lehet talán kivétel, de ez számomra gyakorlatilag ugyanaz, hiszen egy gyerek jön a táblához, a többi ül, vagy bekiabál vagy valami mással foglalkozik.

Lehet persze, hogy ez igazából azért van, mert nem is igazából módszertani könyvet tartunk a kezünkben, hanem egy (szerintem) igen rosszul megírt tippgyűjteményt a táblaszoftverek alapvető funkcióinak a használatához – néhány igencsak odaerőltetett, IKT-hoz, vagy interaktív táblához nem, vagy alig kapcsolódó ötlettel.

Végezetül nézzük át a könyv hátsó borítóján ígérteket, illetve az általam megélt szubjektív valóságot a könyvvel kapcsolatban.

35 oktatási módszer – kifejezetten interaktív táblához

(Én ezt kaptam: amint már leírtam, a könyvben leírtak szerintem nem módszerek, hanem max. tippek, ötletek vagy éppen az interaktív tábla funkcióinak az elnagyolt bemutatása. Számomra, aki módszerek alatt egészen mást várt, ez a kitétel kifejezetten félrevezető. Természetesen lehet mást gondolni a ’módszer’-nek, mint azt általában szokás, de akkor azt – véleményem szerint – illett volna valahol közölni.)

100 különböző tantárgyakból vett konkrét példa

(Én ezt kaptam: Számomra a konkrét példák kifejezetten erőltetettnek tűnnek sajnos sokszor. Csak egy példa: a Nagyító nevű funkció bemutatásakor a konkrét példák azt jelentik, hogy magyarból egy vers részleteit nagyítjuk ki, földrajzból pedig egy térkép részleteit.)

Csak érdekességképpen felmerül bennem a kérdés, hogy azt leírom egy könyvbe, hogy

’rajzból 5 képet tegyünk a táblára, és mindig emeljük azt az egyet, amivel foglalkozunk, énekből egy dal kottáját kövessük kinagyítva azt a részt, ahol éppen járunk, angolból tegyünk fel 10 szót, amit szeretnénk kikérdezni, majd mindig azt nagyítsuk ki, ami következik, németből egy kép (pl az emberi test) részeit írjuk a kép mellé, majd mindig azt nagyítsuk ki, amit éppen szeretnénk megtanítani, matematikából írjunk fel képleteket, amit szeretnénk megtanítani, majd sorban nagyítsuk fel őket, ahogy odaérünk, biológiából egy képpel illusztráljuk az emésztőrendszer részeit, majd kövessük az étel útját a rendszerben úgy, hogy minden egyes részt kinagyítunk, amikor odaérünk stb.’

AKKOR MOST ÉN ADTAM HAT DARAB KONKRÉT PÉLDÁT? A válasz egyrészt igen, mert formailag erről van szó, ugyanakkor szerintem egy sok éve tanító pedagógusnak ilyeneket írni teljesen felesleges, mert ki fogja tudni találni, hogy ha a nagyítót használni szeretné, akkor mire tudja majd. Ha valaki nem tudja kitalálni, hogy egy nagyítót mire tud a saját óráján használni, annak szerintem úgyis mindegy. Olyannak tűnik nekem ez, mintha a videó funkciót bemutató könyvben azt írnánk, hogy ’lehet lassítani a felvételt’, majd tantárgyspecifikusan felsorolnánk, hogy magyarból pl. az Egri csillagok című film egyes jeleneteit, énekből az Amadeus c. film egyes jeleneteit, de nyelvtanításban akár egy nyelvoktató videó egyes jeleneteit stb. lassíthatjuk. Hangsúlyozom, elképzelhető, hogy valakinek erre van szüksége, én nem ismerek ilyen tanárt. De, ahogy már többször felismertük: nem vagyunk egyformák.

Az általánosan leírt módszereket táblatípustól, táblaszoftvertől függetlenül használhatod

Ez így van alapvetően, de a kérdés könyörög, hogy feltegyük: mire? Szerintem súlyos fogyatékossága a könyvnek, hogy nem tesz említést olyan, már létező megoldásokról, amelyeket a szoftver, amit használunk, esetleg már tartalmaz. Természetesen lehet ábécét csinálni, és klónozni minden betűt, de illett volna szólni, hogy a SMART Notebook szoftverben létezik ilyen – csak szebben megcsinálva. Szintén a mű komoly hiányosságának éreztem, hogy nem adott konkrét javaslatot akkor, ha az általam használt szoftveren kívül más alkalmazásokat is ismernem kell ahhoz, hogy a ’módszer’-t sikeresen használhassam. Véleményem szerint (főleg akkor, ha kezdő IKT felhasználókról van szó), nem lehet csak annyit odavetni, hogy pl. egy filmből készült pillanatképeket „a tanár előre elkészíti” (49. oldal), meg kellett volna adni legalább egy használható alkalmazás nevét. Szóval ha táblafüggetlenséget ígérünk, akkor – legalábbis én – a táblaszoftverek alaposabb ismertetését várnám el. Én azt gondolom egyébként, hogy nagyon nehéz (már-már) lehetetlen olyan könyvet írni, amely erre rendesen oda tud figyelni. Én legalábbis nem tudnék. Sejthetjük, mi jön: nem vagyunk egyformák!

A könyvben található ötleteket kezdő interaktív tábla használóként is eredményesen alkalmazhatod

(NB: Érdekesség, hogy az ötlet itt már mintha a módszerrel rokon értelmű lenne.) Az állítás szerintem ismét igaz is, meg nem is. Igaz, mivel több olyan dolgot ajánl a szerző, amely a tábla alapvető funkciója (pl. redőny, sokszorosítás, reflektorfény vagy nagyító), és ezeket valóban egyszerű használni (szerintem egy 3 perces videóban össze tudnám ezeknek a használatát úgy foglalni, hogy azt használhassák tanárok), de csak nagyon nehezen, vagy még úgy sem, tudom ezeket módszerekként elfogadni. Vannak aztán a szörnyen és feleslegesen agyonbonyolított ’módszerek’ (pl. szókirakó, nicsak! Ki beszél?, vagy Háttérzene), ahol olyasmit csinálunk interaktív táblával, amit anélkül egyszerűbben meg lehetne oldani. Próbaképpen ma megkérdeztem néhány kollégát ebéd közben, hogyan oldanák meg, ha halk háttérzenét szeretnének az órán. Mindenki azt válaszolta, hogy betenne egy CD-t, vagy elindítana valamit az interneten. Amikor elmeséltem, hogy lehetne interaktív táblán is csinálni ezt, nem értették. Ilyeneket kérdeztek: honnan szerzem meg a zeneszámot? Letöltöm? Átmásolom a CD-ről? Mi az, hogy begrebbelni a CD-t? Legális ez? Kell hozzá program? Hogyan kell olyan formátummá alakítani, hogy lehessen használni? Mi az, hogy beszúr zenét? Hogyan kell objektumhoz zenét rendelni? stb. Arról nem is beszéltünk, hogy arra is biztat a szerző, hogy ha pl. dolgozatot írnak a gyerekek, és egyébként nem lenne szükség az interaktív táblára, akkor egy szép képet vetítsünk ki, és úgy szóljon a zene. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, szerintem, ha mindenképpen zenét szeretnénk hallgattatni a gyerekekkel dolgozatírás alatt, akkor tegyük be CD-n, és NE kapcsoljuk be a kivetítőt és az interaktív táblát, ha nincs értelme – ti. nem szeretnénk használni. Már csak azért sem, mert a kivetítőbe nem kevés pénz az új égő, és ha havonta 4 csoporttal csak egy ilyen órám van egy tanév alatt, akkor is feleslegesen lett kb. 40 órával rövidebb az izzó élettartama. És van olyan iskola, ahol ez fontos. Például az enyém, ahol erre is próbálunk figyelni.

A módszereket az oktatási folyamat egyes részeihez csoportosítva kapod, hogy könnyebben tudj választani közülük

Eszerint A TANÓRA folyamata obligát módon a következő: 1) beindítás, 2) információfelvétel, új anyag elsajátítása 3) információ feldolgozása, gyakorlás 4) oktatási egység lezárása. Namost ezzel is több bajom van. Egyrészt az én óráim nem ilyenek – pontosabban lehetnek ilyenek is, ha mondjuk egy frontálisabb nyelvtanórát tartok – de ez nem jellemző. Mi van, ha az én tanítási stílusom olyan, hogy vannak pl. projektek, ahol ez a felosztás nem értelmezhető, vagy önálló kutatásra épülő óra, ahol nincs ’új anyag’ mint olyan, hanem a gyerekekkel együtt gyűjtjük az anyagot, és még folytathatnám. Szóval sokféleképpen lehet tanítani, és amit én leszűrhettem a feladatokból és a mellékelt óravázlatból, világossá vált, hogy Wolf Emőke tanítási stílusa valószínűleg nagyban különbözik attól, amit én csinálok, és amit én szeretek. Érdekes lett volna, ha a könyv kitér arra pl., hogy hogyan lehet pármunkára használni az interaktív táblát, hogy a szoftverben elkészített anyagokat meg lehet esetleg osztani a diákokkal IKT teremben, és akár projektszerűen szerkeszthetnek egy-egy interaktív táblás anyagot, de az is érdekelt volna, hogyan használhatom kommunikáció elősegítésére a tanórán (nem tanár-diák, hanem diák-diák kommunikációra gondoltam!), vagy éppen mi lehet a tábla szerepe egy projektben)? Persze lehetne még olyan apróságokon rágódni, hogy a Hibakereső nevű ötletben helyes-e módszertanilag rossz mondatokat tenni a táblára… én nem szeretem, mert inkább a jót tanítom meg, nem a rosszat javíttatom ki, de ez valóban lényegtelen apróság, de talán szemléletbeli különbséget némileg tükröz.

+ Egy minta tanórát is találsz a könyvben, hogy lásd, miként illeszkednek a módszerek a teljes oktatási folyamatba

Ez is érdekes… sok évet töltöttem azzal, hogy segítsek hallgatóknak óravázlatokat írni. Ha nekem valaki ezt az óravázlatot adta volna le, mint rá jellemző, jónak tartott óra leírását, én ezeket kérdeztem volna tőle: miért nincsenek külön feltüntetve a munkaformák (egy kivétellel, amikor párban kérdezgetik egymást, de az általam elfogadott vázlatban ennek külön kategóriának kellett lennie)? Ha végignézzük, így néz ki egyébként: frontális – frontális – egyéni munka (ellenőrzés frontális) – frontális (bár kimennek a táblához, de egyesével) – pármunka (kb. 3 perc) – frontális – egyéni munka szavazórendszerrel. Miért használja ellenőrzésre a feleletválasztós tesztet, ahol 4 megoldás közül 3 rossz? Miért van az órán végig a tanár a középpontban? Miért nincsenek illusztrálva az egyes részek? Miért nem tudjuk meg, hogy milyen könyvből, milyen anyagot használt? És még folytathatnám, de nem teszem, mert már így is rendkívül próbára tettem a nyájas olvasó figyalmét.

Összefoglalva ez az a könyv, amit gyakorlatilag minden szempontból mindannak az éles ellentétének gondolok, amiben én szakmailag hiszek, amit próbálok másoknak is mesélni. És ezt tanárként, tanárképzőként és edubloggerként is így gondolom. Sajnálom, és csak bízni tudok benne, hogy engem nem ügyvédi felszólítással, hanem szakmai érvekkel próbálnak majd meggyőzni.