A BBC híre szerint Norvégia egyik megyéjében a 16-19 év közötti iskolások egy kísérleti kormányprogram keretében kapják a laptopokat, amelyekre a szükséges szoftvereket is installálják számukra. A dolgozatokat is ezeken a laptopokon írják, amelyeken egy program ellenőrzi, hogy nem használnak-e meg nem engedett segítséget közben.
Érdekes, hogy a cikk főleg a puskázásra koncentrál, illetve a kivédésére tett erőfeszítésekre. Lehet, hogy ez Norvégiában (is) állandó probléma, de az a gyanúm, hogy itt inkább a gondolkodásmóddal van a probléma. Érdekes, hogy egy angol újságíró is rögtön a csalásra gondol, ha meghallja egymás mellett azt a két szót, hogy “laptop” és “iskola”. Visszautalnék inkább a tegnapi bejegyzésre, amelyben pont azt említettem, hogy mennyire kívánatos lenne, ha nálunk is laptopokon dolgozhatnának a tanulók az iskolában (és van már a világban ilyen program – erről még tervezek egy bejegyzést a közeljövőben). Nekem nem a csalás jut eszembe erről, hanem inkább az esélyegyenlőség, a korszerű pedagógia és a megnövelt lehetőségek.
A hír magyarul az ITcafe.hu-n jelent meg.
A brit Oktatási Minisztérium által készített 
A bejegyzés címében azért tettem kérdőjelet az interaktív tábla után, mert már maga a megnevezés is kissé félrevezető: mitől interaktív ez a tábla valójában? Itt ugyanis legjobb esetben is csak a kezelő (legtöbbször a tanár!) és a tábla között történik interakció – ugyanezt nyújtja egy kivetítővel összekötött számítógép is. Attól, hogy az egyébként valóban látványos hatásokat nem a billentyűzettel vagy az egérrel hozzuk létre, a tevékenység még nem lesz interaktív. Talán ezért használja az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 
A probléma onnan eredhet, hogy egy rosszul feltett kérdésre csak rossz válasz adható. A rosszul feltett kérdés a jelen esetben az volt, hogy “Mit tegyünk, ha tanítványaink ingerküszöbe annyira megemelkedett, hogy nem köti le őket a tanári előadás?” Azért rossz ez a kérdés, mert téves a kiindulópont: nem a tanulók magas ingerküszöbe a probléma, hanem a tanári előadás mint módszer. Ha olyan módon szállunk be a tanulók figyelméért folytatott versenybe, hogy látványosabb előadásokat akarunk tartani, csak vesztesekként jöhetünk ki belőle. A mai számítógépes játékok és akciófilmek (de már a tíz évvel ezelőttiek is!) sokkal látványosabbak és figyelmet megragadóbbak, mint amivel akármelyik tanár versenyezhet. Egy tanárnak egészen egyszerűen nem az a feladata, hogy bravúros ügyességgel húzogasson színes képeket egymásra az interaktív táblán. Ehelyett inkább a tanulók egymással való interakcióját kellene előtérbe helyezni (kommunikáció!), valamint a tanulók saját ismeretszerzését kellene elősegíteni. Nem állítom, hogy ezekre a célokra ez az eszköz alkalmatlan – csak a tapasztalat nem az, hogy erre használnák. Amennyiben az ilyen jellegű használat kezd elterjedni, azonnal teljes mellszélességgel ki fogok állni mellette és mindenhol terjeszteni fogom, ahol csak tudom, hogy ez igen, ezt tessék megnézni, így kell ezt csinálni.
Egy utolsó (előtti) szempont: az anyagiak. Hány laptopot lehetne venni egy interaktív tábla árából? Tízet egészen biztosan. De ha csak nyolcat, egy 16 fős nyelvi csoportban akkor is használhatna két gyerek egyet közösen. Ha a táblához szükséges szoftverek árát is beszámítjuk (ami nélkül tényleg csak egy nagyon drága kivetítő), akkor pedig a 16 laptop még kevesebbe is kerül. Ezeknek az árában pedig benne van az operációs rendszer, és innen már csak netkapcsolat kell, hogy a tanulók az egész világgal tudjanak valóban interaktívan és önállóan kommunikálni.
